Amikor elhagytam a házamat ezen a napon, abszolút semmi szándékom nem volt rá, hogy vámpírt öljek.

A barátomat kerestem, Danny-t. Néhány héttel ezelőtt találkoztam vele, amikor a kocsija lefulladt a nagyszüleim gyümölcsöskertjénél. A késő éjjeli vezetésektől menekültem, mert szerettem volna elkerülni a gyerekek gúnyos megjegyzéseit a törvénytelenségem miatt. Csak hát a város kicsi volt. Az embereket meg az ilyen dolgok érdeklik.

Persze, ha tudod, hogy az apám vámpír, akkor a törvénytelenség aligha megfelelő.

Ezt egyik szomszédom sem tudta. Még a nagyszüleim sem, akik az anyámmal és velem éltek. Az emberek nem hittek a vámpírokban. A férfi, aki tizenhét évvel ezelőtt megerőszakolta az anyámat újra fogalmaztatta ezt a képzetet. Legalább ez megmagyarázza a távolságtartó, gyanakvó viselkedését, amikor bárki érkezik hozzánk, különösen én. Anyám betegesen utálta a vámpírokat. És én félig vámpír voltam. Akár akartam, akár nem.

Andy egész héten nem hívott. Hívtam hétfőn, és üzenetet hagytam neki. Kedden ismét hívtam. Szerdán egy sokkal aggódóbb üzenetet hagytam neki. Talán már hívott engem, csaka  nagyszüleim nem árulták el nekem? Úgy gondolták, még túl fiatal vagyok randizni, ezért nem lennék meglepve.

Csütörtökön már egy egész katasztrófa sorozatot elképzeltem, ami megtörténhetett Danny-vel. Egy rabló áldozatává vált. Vagy autóbaleset. Börtönbe került, amiért vezetés közben ivott. Az agyam végtelenül bővelkedett rossz lehetőségekből. Amint a péntek eljött, én már teljesen beteg voltam az aggódástól. Tudtam, hogy valami más, ennél is szörnyűbb történhetett vele.

Anélkül, hogy elmondtam volna az anyámnak, elindultam Danny lakására. Egy órára lakott Columbustól. Amikor lehúzódtam a lakásánál, szinte kirepültem a kocsimból és elkezdtem verni az ajtaját. Nem érkezett válasz, és a kocsija sem volt ott. Rendben, itt nem volt szerencsém, de valakinek tudnia kellet, hogy minden rendben van vele.

Néhány hibás kanyar után megtaláltam az egyik barátjának, George-nak az egyetemi lakását, ahova Danny hozott engem a múlt hétvégén.

Egy srác megállított engem, miközben George szobája felé tartottam. „Ki vagy te?”

Felmosolyogtam rá. „Catherine. George-ot keresem, itt voltam a  múlt héten. Ö, ö.... segített nekem a személyimmel.”

George egy hamisító volt azon felül, hogy főiskolai hallgató. Múlt szombaton készített nekem egy személyi igazolványt amelyen huszonegy éves vagyok. Danny-nek szintén volt egy. Az volt a cél, hogy olyan helyekre mehessek, ahova Danny megy.

„Várj itt! Megnézem, George itt van-e a környéken.”

Néhány perccel később George lefelé jött, miközben zavarodottnak és kissé ingerlékenynek tűnt.

„Cathy, mit keresel itt. Nem veszthetted el ilyen hamar a személyidet, ugyebár?”

„George! Láttad Danny-t? Egész héten nem tudom utolérni. Jól van?”

Valami, amit nem tudok megnevezni, keresztülsuhant az arcán. „Igen, Danny jól van. Valójában, azt hiszem a Galaxy-ben van, a klub, amibe mindketten elmentetek a múlt héten. Emlékszel, hol van?”

„Ö, George, mi nem igazán jutottunk el oda.” Tudtam, az arcom vörös lett, de nem tudtam megakadályozni. „Útba tudnál igazítani?”

Vonakodva írta le, de én kitartottam. Amikor megvolt az eligazítás, megköszöntem és elmentem, izgatott voltam, amiért megtudtam, Danny jól van, szinte meg is feledkeztem arra gondolni, vajon mért nem hívott.

A Galaxy ki volt világítva, hogy hatalmasnak tűnjön. Az ajtók nyitva álltak, a zene még a parkolóba is kihallatszódott. Határozatlanul odasétáltam a bejárathoz, de eltökélt voltam, nem engedem, hogy az olyan dolgok, mint az idegesség, megállítsanak engem. Az ajtónál a kidobó komoran szemrevételezte a hamis jogosítványomat, amit a fény alá tartott és összeegyeztette a képemet velem. Próbáltam fásultan nézni és mosolyogni, mintha semmi sem érdekelne a világon. Pont az kellett volna még, hogy emiatt börtönbe kerüljek, de végül beengedett.

A zene dübörgött, és ez látszott abból is, hogy több száz test körülöttem forgott. A fehér pólóm neon színárnyalatra váltott a fluoreszkáló fények ragyogásában. Keresztülverekedni magam a táncosok között olyan volt, mint egy mély vízben végigsétálni. Amikor megtaláltam az utamat, hogy egy kicsit megpihenhessek, körülkémleltem a tömegben. Nem láttam még Danny-t.

„Kérsz egy italt??” kérdezte egy hang mögöttem.

Megpördültem, mosolyogtam, de nem Danny volt. Egy ismeretlen fickó piros ingben vigyorgott rám.

„Nem, köszi.” Mondtam, és visszafordultam a tömeghez. Innen látva észrevettem, hogy több bár van a klubban. Míg még egyszer végigbotladoztam a tömegben, és elértem a következő helyszínt az legalább egy órának tűnt. A fejem elkezdett a zenével együtt dübörögni, és a szemeim fájni kezdtek a fények villanásaitól, amik az egész szobát megvilágították.

A második és a harmadik bárnál sem volt szerencsém. Kezdett lenyugodnia  kétségbeesésem, hogy George tévedett, és Danny nem is volt itt. A falnak dőltem miközben rápillantottam a klub második emeletére. Az emberek egy csoportba gyűltek egy olyan korlát által, ami keresztül siklott a főpadló fölött. Ahogy figyeltem, egy ismerős homokos színű fej láthatóvá vált.

„Danny!” ordítottam, de teljesen hasztalan, mert semmit sem lehetett hallani ebben a zajban. Megkönnyebbüléssel tartottam a lépcsők felé és felvágtattam rajtuk Danny felé.

Az üdvözlésemnek a széles mosolya lehervadt az arcomról, amikor tisztábban megláttam őt. Egy szőke lány előtte volt, és a kezei a mellkasán. Vigyorgott, ahogy lehajolt, megcsókolni őt.

Megdöbbenve bámultam, ahogy Danny a lány köré fonta a karjait. Egy hosszú perc után végre befejezte a csókot –és végül észrevett engem.

„Ó, a francba!” motyogta.

Hallottam őt. Pedig nem kellett volna a háttérzaj miatt, de a hallásom nem volt normális. Sem a látásom, amivel észrevettem minden egyes érzelmet ahogy a lányról rám pillantott.

„Catherine! Ö... te mit csinálsz itt?”

Danny visszalépett a csinos szőke mögé, aki egy ócsárló tekintetben részesített, amint végignézte a farmeromat, a tornacipőmet és a pólómat.

„Ő az a lány, akiről meséltél, Danny? Akivel szakítottál?”

„Mi?”

Ez a merénylet zihálása volt, nem kérdés. A kezeimet ökölbe szorítottam és vettem néhány mélyebb lélegzetet, hogy lenyugodjak. Kontrolláld a dühödet! Nem engedhetek meg senkinek, hogy rájöjjenek, ki vagy.

„Adnál egy percet?” Danny kérdezte a szőkét. Az még egy mocskos pillantást vetett rám, és elmosolyodott.

„Persze. A bárnál leszek.”

Danny megvárta, amíg elment, és újra beszélni kezdett. „Catherine, hívtalak volna, mert gondolkodtam. Te csak tizenhat vagy, én meg húsz. Túl fiatal vagy, nem működne kettőnk között.”

Azok után, amiket múlt hétvégén hallottam tőle, képtelen voltam elhinni, amit hallottam.

„Azt mondtad, hogy úgy érzel irántam, mint még senki iránt ezelőtt, és hogy nagyon sokat jelentek számodra... Ez öt nappal ezelőtt volt, Danny! És máris megváltozott volna a véleményed?

A haragom befedte azt a sebet, ami bugyogott bennem. Teljesen hiába azt szerettem volna, hogy szívja vissza mindazokat, amiket éppen mondott.

Danny lejjebb hajtotta a fejét, hogy körülnézhessen, bárki más figyelt-e az eseményekre. A gödröcske az állában ráncosodott, amikor összehúzta az ajkait miközben úgy tűnt, hogy igyekszik megválogatni a szavait.

„Ez így van, Catherine.” Olyan hangnemben kezdett el velem beszélni, amit még sosem használt velem szemben. Úgy hittem, lehet egy kis szórakozásunk, és úgy látszott, te is benne vagy. Ez meg volt, de most itt az idő, hogy ténylegesen jól érezzem magam, mert te túl félénk és habozó vagy. Szóval elmondtam most neked, amit hallanod kellett. Túl fogsz ezen jutni, ez nem nagy jóslás. Ráadásul ez nem is volt olyan jó. Most pedig menj haza, nem kellett volna már lefeküdnöd?”

Danny további magyarázat nélkül megfordult. A bárhoz ment, kinyújtotta a karját az önelégülten mosolygó szőkének, és elmentek. Néztem, ahogy elmennek és az érzések keresztül döfnek.

Kihasználtak egyszerűen és könnyen. Kihasznált, mint a hülye, fajankó, farm lányt, aki látszólag voltam. Egész héten keresztül aggódtam Danny miatt. Gondterhelt és boldog és tudatlan és eldobható. A könnynek elkezdtek folyni az arcomról. Amikor először elkezdtem randizni Danny-vel, azt gondoltam, hogy talán van egy lehetőségem a normális életre, annak ellenére, ami voltam. A reménytelenség sokkal kegyetlenebb volt, miután megengedték, hogy reménykedjek.

A fájdalmamat hamar a kétségbeesés követte. Ez csak a vérvonalam miatt lehet. Talán most megbüntettek minden gonosz miatt, ami bennem volt, habár nem az én hibám volt, hogy ott voltak.

„Nem éri meg.”

Nem tudtam, kihez tartozott a hang mögöttem, de anélkül, hogy hátrafordultam volna, bólintottam.

„Feltételezésem szerint nem.” A hangom rekedt volt. Éppen hogy csak fel lehetett ismerni.

„Igyál velem.”

„Rendben.” Még nem fordultam meg, de a szemeimet Danny-n és a szőkéjén tartottam, míg el nem vesztek a tömegben.

A hűvös kéz megérintette a karomat, meghátrálásra késztetve a belém hasító statikus elektromosságtól. Hagytam, hogy a srác a közeli bárhoz vezessen, és kábultan leültem a székre. Az ismeretlen kísérőm két gintonikot rendelt. Amikor hozzáértem a hideg pohárhoz, végre felnéztem az új társamra.

Az első gondolatom az volt, hogy olyan ismerősnek néz ki, ismerem őt, mielőtt beismertem volna, hogy az arca teljesen ismeretlen a számomra. A fekete haja a válláig ért és a bőre hasonlóan sápadt volt, mint az enyém. Finom, opálos... mintha a krémet gyémánttal keverték volna. Mogyoróbarna szemei szintén az enyémbe nézett olyan bámulással, mintha a székemhez szeretne szögelni. A levegő körülötte gyengén ropogott, mintha valahogyan a az elektromos mezőt a kabátjaként használná.

Igen, mondhatjátok azt, hogy tudtam, hogy aki mellettem ül, az egy vámpír.

„Te bámulsz.” Szidott le, de nem úgy nézett ki, mintha kellemetlen lett volna neki.

„Igen, bámulok.” Értettem vele egyet, a sokk dermedté tett. Aki mellettem kortyolgatta az italát egy igazi, élő vámpír volt. Nem tudtam abbahagyni, hogy tüzetesebben megnézzem. Miután hónapokkal ezelőtt hallottam róluk, itt volt egy igazi példány. Az anyám azt mondta, hogy úgy néznek ki, mint az igazi emberek, de tévedett. A bőre tökéletességével és a bizsergető energiájától nem értettem, hogy mért van olyan ember, aki azt hiszi, hogy ő is egy ember.

A gyors félelem magával ragadott. Megmarkoltam a gintonikot, és egy húzásra megittam.

A vámpír csodálkozóan rám pillantott, mielőtt rendelt volna egy újabbat.

„Szomjas vagy, nemde bár?” jegyezte meg.

„Te nem?” fecsegtem, aztán majdnem megfulladtam. Ügyes volt, Catherine.

„Természetesen.”  A szájához emelte a poharát, kortyolt egyet, és mosolygott. „Ez sokkal jobb.”

Elfojtottam magamban egy gúnyt, az anyám szavai csendültek a fejemben. Ők démonok, Catherine. Szörnyek. Amit akarnak az csak annyi, hogy becsapják az embereket, szóval egyedül hagyják őket és megölik.

Nézzük, hogy is állunk ezzel. „Mi a neved?”

A hangom szilárd volt, de az idegességtől olyan gyorsan megittam a második italomat, mint az elsőt. Még azelőtt befejeztem, mielőtt válaszolt volna.

„Anthony.”

„Anthony ki?” most egyenesen a szemeibe bámultam, kihívóan. Furcsa béke áradt bennem szét. Ez egy vad békesség volt, de szándékom volt. Danny dobott engem, nem voltak barátaim, és az életem kísértetiesen hasonlított anyáméra. Mégis mit veszthetnék?
„Anthony Dansen. És a tiéd mi, gyönyörű lány?”

Tudtam, valószínűleg adott már nekem egy hamis nevet, és Danny után többé nem akartam, hogy még valaki Catherine-nek hívjon.

„A nevem... Cat.” És te vagy az egerem, vagy én vagyok a tied.

Magabiztosan és vadászóan mosolygott. „Cat mi?”

„Raven.”

„Ez nem túl ritka? Az egyik fele teljesen ellentétű spektruma a másiknak?”

Anélkül, hogy válaszoltam volna, hidegen mosolyogtam, befejeztem az italomat, és jeleztem, hogy még egyet szeretnék.

„Ötleted sincs.”

Kilenc további ital után, megengedtem Anthony-nak, hogy meggyőzzön, hogy nem voltam abban az állapotban, hogy vezessek. Meg voltam lepődve, amiért nem voltam részeg attól a rengeteg piától, ugyanakkor nagyon jó volt. Anthony nagyon figyelmes volt, segített nekem, mikor azt színleltem, hogy a kijárat fele szédelgek. Nagyon jó hallgatóság is volt, ahogy elmeséltem neki, hogy lettem kirúgva Danny által? Mért ne? Egyikünk még napfelkelte előtt halott lesz, szóval nem kellett azért aggódnom, hogy elmeséli valakinek a megalázó beismerésem. Anthony nagyon szimpatikusnak is látszott. Ez egy nagyon jó előadás volt. Ha nem tudnám, hogy mi ő, könnyen becsaphatott volna.

Megálltunk a teherautómnál, szóval felkaphattam a pénztárcámat, mert úgy éreztem, e nélkül nem mehetünk el. Amit ő nem tudott az az, hogy a táskámban volt egy ajándék, amit az anyám adott nekem. Ez talán igen vagy talán nem bebizonyíthatja, hogy hatásos.

Megadtam az útirányokat Anthony-nak, de pontosan az ellentétjét annak, ahol éltem. Ha meghalok, akkor nem akarom azt, hogy felkeresse a családomat. A jogosítványom hamis volt, úgyhogy a rajta szereplő cím szintén az volt.

Miután bemásztam a kocsijába, egy imádnivaló sötétkék Passatba, a testem és a belső ajtó közé tettem a pénztárcámat. Aztán úgy tettem, mintha szundítanék, és miközben haladtunk előre az ujjaimmal elértem a táskámban egy nagy ezüst keresztet. Nem imádkoztam; volt még egy tőr szintén ezüstből. Valamennyi gyerek új autót kap a születésnapjára. Az én anyám egy hatalmas keresztet adott.